Tegnap este megnéztem Kaszás Géza Kassai Lajossal, Kassai Lajosról készített filmjét, A lovasíjászt. Nagyon furcsa film volt. Egyből a vetítés végén elkapott az a megmagyarázhatatlan érzés, ami csak akkor keletkezik bennem, amikor az alkotás mélyen megérint bennem dolgokat. Világképemet, énképemet.

az-en-lovasijaszom

Ugyanakkor elsőre kissé zavarosnak éreztem az egészet. Az alkotó valahol a doku, az életrajzi és a propaganda film között lavírozott. Nem lehetett eldönteni, mi akar lenni. Dokumentumfilmnek nem elég dokumentum, kevés, és egyoldalú forrással dolgozik, és a filmnek is csak viszonylag kis részét teszik ki a magyarság eredetét firtató, leleteket és történészprofesszorokat felvonultató jelenetei. Sokkal erősebben jelenik meg Kassai Lajos személye, üzenetei, a lovasíjászat test-szellem-lélek hármasra gyakorolt pozitív hatásai.

És bevallom, tegnap nem is tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel. Igazából nem bírtam eldönteni, hogy mit is akar üzenni nekem az alkotó. Megérintett, tudtam, hogy van üzenete, mégpedig elég komoly, de nem állt össze. Egészen ma reggelig.

 

 

A történethez hozzá tartozik, hogy társam, párom Dalmáciából származik, így én a nép-tudatot, a nemzeti gyökerek kérdését mindig egy másik szemüvegen keresztül is meg kell vizsgáljam. Mert bármit is üzen az, hogy különböző népek vannak a világban, csak úgy üzenheti, hogy az ne mondjon ellent a legnagyobb törvénynek, a feltétlen szeretetnek.

Mivel párom nem is olyan régen végigélte a délszláv háborút, ő számomra mindig, nagyon határozottan jelzi: vigyázat a magyarság kérdésével, mert ha azt állítom, hogy valaki, valami – jelen esetben magyar – vagyok, akkor azzal egyben azt is kijelentem, hogy a másik nem az. Ha pedig különbségeket teszek, az bizonyos együttállások esetén a háborúhoz, szenvedéshez vezető legrövidebb út. És ez megkérdőjelezhetetlen, hiszen a szenvedéshez szükség van a másikra. A képre, hogy vagyok én, és van a másik.

Ma reggel leültem átbeszélni vele a tegnapot, a filmet. Ezek a beszélgetések mindig segítenek abban, hogy tisztábban lássak egy ilyen kérdést. És A lovasíjász – ha jól megnézem – végül igazából egyetlen kérdést feszeget. Hogy mit jelent magyarnak lenni.

Kik vagyunk mi, magyarok?

Ez a kérdés nagyon fontos. Az elmúlt években számtalanszor került elő társaságomban. A közösségben, a médiában is gyakran szerepel a téma. És nagyon megosztja az embereket. Már a magyarok között is rengetegen vannak, akik minimum is lemondóan legyintenek ilyenkor, hogy “na, már megint témánál vagyunk”. És vannak a metro-nacionalisták, akik szerint nincs is értelme ennek az egész nemzet-kérdésnek, mindenki utazzon, telepedjen le bárhol, aztán majd beszélünk angolul, és kész. A legtöbben meg talán talán pont leszarják ezt az egész kérdést. Végülis épp emelkedik a párizsi ára…

Aztán van a másik véglet is, akiknél meg örökké ez a téma van porondon, alapot adva az előbbieknek a viselkedésükre. A párom például évek alatt annyiszor hallotta a hoch-magyar elméletet, hogy az utóbbi időben ha szóba került bárhol is a téma, már csak nevetett rajta.

De ma reggel – épp Kaszás és Kassai filmjének hatására – megláttam valamit, amikor átbeszéltük a kérdést.

Germán-e a horvát?

Párom sosem értette igazán, miért pörög annyit sok magyar a Trianon, vagy az őstörténelem kérdésén. Jó-jó, mondta, érdekes, de minek ezen ennyit vekengeni. És most a Kassai-film hatására sikerült elmondanom neki úgy, hogy megértse.

Azzal a példával jöttem, hogy képzeljünk el egy horvát nemzetet. Úgy, hogy egyedüliként beszélik a szláv nyelvet, nincs mondjuk a világon orosz, bolgár, szerb, stb. Ők mind tök más nyelvet beszélnek. A horvátoknak meg vagy 150 éve azt oktatják, hogy ők germán eredetűek, és hát az auspuh meg a luftmatrac is jól mutatja ezt. Aztán az utolsó 50 évüket ők is épp szovjet uralom alatt töltik, és bár egyre több kutatás cáfolni látszik az ős-cro-germán elméletet, nemigen lehet ilyenekről beszélni. Majd a szovjetek elvonultával egyszercsak elmúlik az elfojtás, mindenki szabadon beszél amiről akar. Ilyenkor az ember úgy csinál, hogy kompenzál. Eddig nem lehetett, most egy darabig túl-csinálja. Ez az egyik ok. Most kicsit túlbeszéljük ezt a kérdést. És ők is így tennének hasonló esetben.

De! Nemcsak ezért téma folyton. Mondtam neki, képzelje el ugyanezt a sztorit úgy, hogy a cro-germán, vagyis a horvát népet lekicsinylő eredettörténet helyett olyan leleteket találnak, ami minimum is felveti, hogy a horvát egy ősnép. Ez nemcsak azt jelenti, hogy bármilyen más nép is a horváttól ered(het). Sokkal inkább azt mondja, hogy van valami ősi mintájuk, valamilyen értéke, üzenete annak, akik ők. Kérdeztem tőle, hogy akkor sem lenne fontos számára ez a téma, ha a hivatalos múltjától 180 fokkal különböző múlt-történetet találna? Ha mindenjel arra mutatna, hogy nem egy német leszármazottja, hanem épp ellenkezőleg, a horvát egy többezer éves kultúrával, rendkívül fontos üzenetekkel rendelkező ősnép?

Mert nekem, és hiszem, hogy másoknak sem mindegy, hogy azt gondoljuk, hogy barbárok voltunk, amíg meg nem szelidített minket Európa. Vagy azt, hogy nyelvünkben és kultúránkban olyan fontos mondanivalót hordozunk, amiből könnyen lehet, hogy nekik lenne tanulnivalójuk. És hogy ne érjen vád: nekem, nekünk is tanulnunk kell belőle.

Ha üzen valamit a múltam, akkor meg kell tanulnom ahhoz méltón élni.

Finnugorgyunk má

A lovasíjász. Merthogy a filmnél járunk. Akárhogy is, de Kaszás és Kassai, meg a stáb elérte, hogy gondolkodjak a kérdésen. Századszor is. Mit csináltak? Beemelték a mainstreambe a magyarság gondolatát. Azt nem tudom mondani, hogy helyenként nem giccses, vagy dagályos kicsit. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy eljut az őseredetünk tisztázásának ügye, annak fontossága sok emberhez. És remélem, ezt a célját eléri a film. Remélem, hogy sokakat, tíz-, százezreket megszólít, akik egy jegyvásárlással is jelzik a világ felé, hogy itt az ideje tiszta vizet önteni a finnugor pohárba.

Kassai pedig hiteles

Azt adja, aki. Példakép. A harcos archetípus példaképe. Kemény, de szerény. Szeretetteli, bár talán haragszik kicsit a világra, hogy mindaz, amit oktat, nem evidencia mindannyiunk számára. Harcosokra márpedig szükség van. Nélkülük nem létezhet tovább egyetlen nép sem. A filmet talán az Avatarhoz tudom kicsit hasonlítani: a zenei aláfestés és a képek rendkívül erősek, szuggesztívek, direktek, néha talán túlságosan is. De ettől még a mondanivaló húsbavágó. A kameramozgás, a drónos felvételek tágas térérzetet hoznak, azt hiszem, sikerült hozni a hollywoodi látványvilágot. Az ember az egész film alatt az érzelmek hullámzását érzi. És ez így van jól.

Kedves MTA

Ajánlom a filmet az MTA kutatóinak, de akár a magyar politikai elitnek is a figyelmébe. Vegyék észre, hogy a finnugor őstörténet nevetséges, az viszont, hogy a gyerekeinknek továbbra is ezt oktatják, inkább már siralmas. Ha nem bosszantó. Úgy hiszem, kutya kötelességük lenne most már nemzet szintjén utánajárni ennek a kérdésnek. Létrehozni az ehhez szükséges kutatócsoportokat, és addig menni, amíg tisztában nem leszünk múltunk összes részletével. Vedd el egy néptől a múltját, és elvetted a jövőjét. Hm? Magyarok-e Önök, akadémikusok, kedves vezetőink? Van-e gyerekük?

És ha netán nem véletlen a világ minden részén megtalálható (mára egyébként legtöbb helyen kiirtott:) benszülött népekkel az alapszavainkban fellelhető több száz szavas azonosság, akkor pedig töredelmesen bevallani, hogy – ha nem is szándékosan, de – hülyeségekre oktattak bennünket az elmúlt ~150 évben.

Egyébként pedig csak csendben jegyzem meg: egy népnek új, hamis történelmet írni meglehetősen idő- és erőforrásigényes munka. Valakinek ez megérte/megéri. Kinek? És miért?

Én megköszönöm Kaszás, Kassai, az íjásznövendékek, és minden, a film létrejöttében közreműködő munkáját. Büszke vagyok rájuk, hogy ezt létrehozták. Jól csinálták. Pont annyit adtak, ami beteszi a kérdést. És most végre valami megmozdult. Ezt jelezték a vetítéskor megjelenő érzések, a karzaton, itt-ott elcsípett beszélgetésfoszlányok.

Ha úgy érzed, oszd meg cikkemet. Köszönöm.