Több tucatszor került már elő életemben a „cigány-kérdés Magyarországon” témája, legutóbb épp tegnap este. Mostanában ez az egész kicsit kevesebb figyelmet kap – többek közt – az általános Afrika-holokauszt, a menekültkérdés miatt (Lásd korábbi cikkemet: Neked is van egy négered).

De attól még ez a kérdés nagyon is létezik. Nekem gyakorlatilag minden beszélgetésem az indulatos, a cigányok (az életformájuk, a jelenlétük) jelentette problémák elleni kirohanások, és az értetlen „de hát akkor mit tehetnék” vállvonogatás dualitásában vergődött.

Én röviden mindig azt szoktam mondani: kb. 500 éve közöttünk vannak. Az, hogy kultúráink között nincs virágzó együttműködés, minimum is mindkét fél fifti-fifti érdeme, de szerintem inkább nekünk, magyaroknak (tágabban: Európának, a fejlett világnak) róható föl jobban a mostanra kialakult helyzet. Ilyenkor befogadóbbaktól minimum élénk szemöldök-emelgetés, de inkább heves vita várható. Kirekesztőbbektől egész agresszív, nem ritkán szinte elvakult gyűlölködés szakad a nyakamba. Még olyanoktól is, akiktől ezt a legkevésbé várnám. Pedig a fönti kijelentésemet nagyon is komolyan gondolom.

A megzabolázhatatlan népség

Azt sokan tudják, hogy a cigányság Nyugat-Indiából vándorolt ki már az 5. századtól kezdve, többek közt az ottani iszlám hódítók elől menekülve. Majd hosszabb ideig, egész kb. a 13. századig Perzsiában maradtak. Aztán átavászkodtak Kis-Ázsiába, ahonnan viszont a mongolok mészárja elől a Balkánra menekültek. Innen a török nyomulás miatt (meg azért persze amúgy is, mert nem feltétlen szerettek helyhez kötve élni) Magyarországon át Nyugat-Európába, és részben tovább, Amerikába „szivárogtak”. Az érkező cigányokat eleinte a magyar és a nyugati uralkodók egyaránt örömmel, ajándékokkal fogadták, később azonban a fejlett világ nem tudott mit kezdeni a kulturális különbségekkel, és lassan üldözni kezdte őket. A Kárpát-medencében ennél befogadóbban kezelték ezt a megzabolázhatatlannak tartott népet, de erre a magyarság részen még külön szeretnék kitérni. Igen, ők valóban egy vadabb, másként szabályozott nép. Megfoghatatlanok, kisiklanak a nyugati elme szabta korlátok közül. Nevük, a cigány, a görög atsziganosz (törvénnyel szemben álló, érinthetetlen) szóból származik. Már őshazájukban, Indiában is elkülönültek a letelepedettektől, és ugyanúgy távol tartották magukat a kasztrendszertől is. Nyelvük, zenéjük, kézműves tevékenységük organikus, vándorlásaik során az őket körülvevő népek hatására változott/változik. Nincs egységes ősi kultúrájuk, én úgy fogalmaznék: ők maguk a változás. Rendkívül fontos számukra a család, az összetartozás, valamint az improvizatív, az énekhangokat hangszer gyanánt használó zene, közös éneklés. Ilyenkor gyakran valós, őket ért eseményeket jelenítenek meg bensőséges zenés közösségi „szertartásaikon”.

Cigányság és munka

Sokak szerint e két fogalom nem összeegyeztethető. Na de nézzünk kicsit utána. Az Európába érkező cigánykaravánok híresen jók voltak a kereskedelemben, kovács- és fémművességben, jól értettek a famegmunkáláshoz (kézművesség). És hát különösen nagyok voltak a zenélésben, valamint – a legtöbbek által ma már talán haszontalannak tartott – jóslásban, vagy épp a szórakoztatásban. Mi, magyarok például a törökök ellen vívott háború során fegyvergyártásban vettük igen jó hasznát a romáknak, de karavánjaik a hadihírek továbbításában is jelentős szerepet vállaltak. A cigányok ugyanakkor teljesen más szemléletet hoztak a munka területén. Náluk nem voltak hagyományos szakmák – a kereskedésen és a zenélésen kívül –, mindig a velük érintkező más társadalomban éppen aktuális termékek gyártására álltak rá. Azt csinálták, amit épp kellett, és úgy, ahogyan ők szerették.

Életmódok mássága

A cigányság a miénktől teljesen eltérő életmódja bizony már évszázadokkal ezelőtt is zavarba hozta Európát. Ez a szinte folyamatosban mozgásban lévő nép egészen más szabályok szerint tudta csak fenntartani egységét, mint a letelepedett „fejlett nyugati világ”. Gyakran például két ország között vándorolva szinte teljesen lecserélték még nyelvük jó részét is, mindig abból a kultúrából merítve, amivel éppen érintkeztek. És ez bizony félelmetes volt a környezetüknek. Gyakorlatilag emberöltőnként szembesülhettek azzal, hogy megint nem értik, mit beszélnek 🙂 Ahogy az európai, bürokratikus felépítésű társadalmak a folyton vándorló, helyhez egyáltalán nem kötődő mivoltukkal sem tudtak mit kezdeni. Egyszerűen lehetetlen volt őket nyilvántartani. Ami viszont az adóztatásukat kérdőjelezte meg.

Tanulás vs. cigányok

Ha a romák életmódját nézzük, látható, hogy egy folyton változó, a változáshoz alkalmazkodó, egész életében tanuló népről beszélünk. Lételemük volt vándorlásaik során, hogy a más kultúrákból jövő hatásokat (szavakat, szokásokat) a lehető legrövidebb időn belül elsajátítsák. Ha ez nem így lett volna (lenne), ma nem is lennének. Az iskolarendszernek ugyanakkor valahogy ellenállnak. A Pallas Nagy Lexikona szerint a 19. század vége táján József főherceg karolta föl a cigányság oktatásának kérdését. Szerinte a roma gyerekek értelmesek, jó felfogásúak, motiválhatóak, de más nemzetiségű gyerekekkel keverve őket önérzetüket sértő atrocitások közé kerülnek. És legyünk őszinték: hát hogyne?! A gyerekek között még élesebben jön ki a mássággal szembeni intolerancia. A főherceg egyébként negyven éves személyes tapasztalatból ismerte a népet, nyelvüket, kultúrájukat, és ő volt történelmünk során az egyik legnemesebb szívű pártfogójuk is.

A nyugati szemlélet megoldja

A fejlett világnak végül mindenre megvan a megfelelő javaslata. Mivel a cigányság egy mozgó népség, kitalálták, hogy le kell őket telepíteni. Mária Terézia fogalmaz talán a legjobban e témában:
„…a cigányság tagjait a többségi társadalom tagjaihoz hasonlóan engedelmes alattvalóvá kell átnevelni.”
Ekkortájt, az 1700-as években tehát földeket kaptak (ha akartak, ha nem), munkahelyekhez jutottak a céhekben (ha akartak, ha nem), és cserében csak öltözködésükben és életmódjukban kellett alkalmazkodni. Meg a nevüket elfelejteni. Ahogy Mária Terézia mondta: „a cigány népnevet el kell törölni. Helyette ezentúl használandó az új magyar, vagy az új paraszt.” Aztán a továbbra is kóboréletet választó cigányok kunyhóit lerombolták, gyerekeiket elvették, gazdálkodási jogosítványaikat megvonták. Útiokmányokat is csak letelepedettek kaphattak. Tehát nem kialakítottunk egy mindkét kultúra számára elfogadható, mindkettőt szabadon meghagyó szimbiózist, hanem azt mondtuk: éltek, ahogy mi, viselitek, amit mi, ha ez nem tetszitek, dá-dá lesz.

Mit tettünk velük gazdaságilag, kulturálisan

Megaláztuk őket kultúrájukban, ember mivoltukban, lehetetlenné tettük őket gazdasági szempontból. Megaláztuk, mert egyszerűen át akartuk nevelni őket, fittyet hányva arra, kik is ők valójában. És ebből következően lehetetlenné tettük a gazdaságban való részvételüket, mert nem egy mindenki számára jó közös modellben gondolkodtunk, hanem át akartuk őket nevelni. Aminek ki ne állna ellent?! Rádaásul minden rendelkezésre álló tudományos és kulturális örökségünk ellenére olyan hülyék voltunk, hogy még ebbe is belebuktunk. Ja, hogy csak türelemmel, intelligensen, és szeretettel lehet csinálni? Ja, hogy csak közösen változni lehet, átnevelni valakit nem? Csakugyan. Erről az apróságról megfeledkeztünk… És ártatlan arccal, ma meggyőződéssel állítjuk: „Ők nem olyanok, mi meg csak olyanokkal szeretünk közösködni.”

Bűnözés és a romák

Ahogy „integráltuk” őket, pontosan olyan módon részesei az életünknek. Vagyis szinte sehogy. Egyszerűen a világ hátrányosan érintett feléhez tartoznak, akik „kimaradnak a jóból”. A bűnözés pedig a kilátástalan rétegek „szórakozása”. Azoké, akiknek kevés vesztenivalójuk van ebben a társadalomban. Közöttük pedig igencsak sokan vannak a cigányok. (Illetve az általunk is jól ismert fehérgallérosoké, akiknek ugyan sok a vesztenivalójuk, de a barátjuk is.)

Magyarság és másság

Kanyarodjunk vissza egy kicsit korábbra. Az európai üldöztetések idején – az Európán belül talán leginkább – a Kárpát-medencébe visszaszorult cigányság jó kapcsolatot alakított ki a magyar uralkodó réteggel. Többjük oltalomlevéllel, külön nekik adott jogokkal támogatta őket és különös életformájukat. Még a 16-17. században is külön, szinte teljesen független életet élhettek az országban. Letelepedésük is csak ekkortájt kezdődött meg – egyébként minden atrocitás nélkül. Békésen együtt éltek a helyi lakossággal, többnyire falvak környékén megtelepedve, és a mindennapi élethez szükséges egyes szolgáltatásokat (borbély, kovács) nyújtották. Miközben a Kárpát-medencén kívül gyakorlatilag irtották őket (még ha ez a valóságban gyakran csak elűzést jelentett), nálunk valamiért nem volt gond az együttélés!
Nemrégiben futottam bele egy filmbe, ahol egy történész beszél hosszan a pozsonyi csatáról, a magyarok múltjának egyik nagyon híres eseményéről, amit a hazai oktatás gyakorlatilag meg sem említ. Ebben a videóban van egy rövid részlet, ami a honfoglalást követő időkről szól, egészen pontosan arról, hogy hogyan viszonyultak az érkező magyarok az itt talált népekhez. A filmben szereplő történész elmondja, hogy a feljegyzések szerint rendkívül barátságosan, kultúrájukat, szokásaikat, életterüket tiszteletben tartva, meghagyva. Így együttműködve velük. Engem ez a rész ütött meg. Merthogy mindig is azt éreztem, hogy ez a megfelelő viszony két ember (kultúra) között. De itt ezt ki is mondják. Hogy ezt mi így is tettük. És szerintem ez volt, ez a magyarság. A meghagyó kultúra. Nem a népnemzeti turulos-csíkos dolgok. Azok csak szimbólumok, még ha ebben a szerepben talán fontosak is. De a másokhoz való békés viszonyulás az egy életelv. Azt nem lehet mutogatni, kitűzni, felvonni. Úgy élni kell. Sőt, nekünk, magyaroknak – szerintem – úgy kell élni. Akkor leszünk szinkronban ősi kulturális értékeinkkel. És aki ezt igazán mélyen végiggondolja, rájöhet, hogy mennyi mindenre is lenne közvetlen és komoly hatással, ha igazán meghagyók lennénk. Ezt a fogalmat később, a népességnél még megmagyarázom, de gondolom sokan egyből érzik, mit jelent.

Ciganizacija

Tegnap valahogy eszembe jutott egy vicces szám, Shantel-től a Disko Partizani, amit nagyon szeretek, és ami aztán az írásom címét is ihlette. Bocs, ez ide kívánkozott 🙂

Igazából van egy jó példám, ezt a cigányságról folytatott beszélgetéseimkor gyakran előveszem, és többnyire sokat segít abban, hogy többé senki ne legyen olyan biztos az egyszerű igazában. Ez pedig az, hogy – ahogyan más helyzetekben is sokat segít – fordítsuk meg a helyzetet. Ne vesszünk el a részletekben, csak parasztosan, egyszerűen, de nézzünk bele így is a kaleidoszkópba. Ha én magyar emberként érkeznék egy erős kultúrális gyökérrel, életmóddal valahová, egy másik országba. És most vegyük akkor Ciganiát. Megérkezve egy darabig jól működik az együttélés, vannak közös dolgaim az itt élő cigányokkal, és ők is békén hagynak, lakhatok kőházban, húzhatok varjújelmezt és nyakkendőt, hívhatom magamat magyarnak. És csinálhatom a magyarkodásomat (jelentsen bármit is), mert nekik ez nem fáj. Hívhatom magam magyarnak, pödörhetem a bajúszom, majszolhatok kolbászt, nem tudom… És közben itt-ott adnak érintkezési, együttműködési felületeket, ami nekem megélhetést jelent. Mondjuk eküvőkön magyarzenészkedhetek, hozhatom nekik a földkerekség legjobb piroschpaprikáját… Tökmindegy. Lényeg, hogy kapcsolódhatok, amiből tisztességesen élhetek. Aztán egy nap a vajda azt mondja nekem, hogy maradhatok, és tényleg minden a legnagyobb rendben lesz továbbra is, csak annyi van, hogy sajna lakókocsiba kell mennem lakni, és hát néha persze azért sátorba, időnként kicsit vándorolgatnom kell, na meg megtanulni hegedülni. Céllövöldében. Ja, és nem hívhatom magam már magyarnak, csak új cigánynak. Kapis? Melyik emberi lényben nem bukkan föl megalázottság, sértődöttség, ha nem lehet az, aki? Nem azt mondom, hogy könnyű egy kis népcsoportnak egy nagyobbon belül léteznie. Csak azt, hogy ideje lenne másképp nézni ezt az ügyet, hogy ne csak így létezhessen.

Népesség

Mindig előkerül a cigányok vs. magyarok (más kultúrájúak) száma. Ők ugye egyre többen vannak, mi és sokan mások meg fogyunk. E kérdésben egy jóval nagyobb kanyart kell tenni ahhoz, hogy tisztán lássunk. Hasznomra lesznek Izmaelnek, a gorillának a szavai (ebből a könyvből), aki ha regényhős is, mégis egy nagy darabkáját rakta helyre a puzzlenek. Fentebb írtam a meghagyókat. Izmael szerint ők vannak, és mellettük még az elvevők. Két alapvetően ellentétes emberi mentalitás, jelen társadalmunkban is. A meghagyó szellemi elvek szerint épül, korlátozza populációjának létszámát, harmóniában él környezetével, nem terjeszkedik (ők a szerintünk fejletlen, a természettel a közelmúltig harmóniában állt népek, de mára szinte kiirtottuk őket). Az elvevő ennek ellentettje: meghódítja környezetét, növekszik létszámában és térben is. Minden határon túl. A kettő közti szakadást a korszerű mezőgazdaság megszületése, a termésmennyiség bizonytalanságának megszűnése hozta. Ami röviden: biztos termés = populáció-növekedés = új terület meghódítása. Aztán kezdődik előlről. Hogy miért mondom el ezt, ráadásul épp egy gorilla szavait idézve? Azért, mert jó a metaforája. Amikor elfogyott a területünk, szereztünk (elvettünk) újat, végül a gyarmatosítással aztán elfogyott a világ, így ma (legalábbis a „fejlett” világban) kulturáltan, területileg beszorítva, határok között élünk. Meg is állt a növekedésünk, legalábbis létszámban. De félreértés ne essék! Nem azért, mert meghagyókká váltunk! Továbbra is gátlástalanul elvevők vagyunk, csak ennek hatásait externalizáljuk. Harmadik világ, menekültek, éhbérmunka, stb. Elvevők maradtunk velejéig, csak túl objektívek a határok. Túl erős elvevők laknak a túloldalon is. A cigányságnak ezzel szemben nincs egy saját országa, amiben saját létszámát önnön határai, és erőforrásainak mennyisége tartaná kordában. Ugyanúgy elvevő a mi világunkban. Mi építettünk ilyen világot, ők meg alkalmazkodtak hozzá, mint évezredek alatt minden máshoz. Jobbak is ebben, mint mi :)))) Így nekik (ha van ilyen, hogy nekik), korlátlan a világ. Jobban használják az erőforrásait, jobban használják ki gyengéit, gond nélkül mozognak, vándorolnak. Hehe. Még kiderül, hogy a nagy elvevő fehérember nem más, mint egy evolúciós zsákutca? Mármint ilyen értelemben is.
Egyébként a népesség-kérdéshez lezárónak még egy adalék. A nyugati civilizáció megértette (elfogadta) területi korlátait, és az abból fakadó létszám-korlátozás szükségességét. Magától. Belső érzésre. Egyszer csak nem szaporodik tovább, hiába van étele annyi, hogy kifolyik a hűtőjéből. Erre mit csinál ő az ő az okos társadalmában? Támogatja a gyerekszülést, ugye? Namost. A „fejlett világ” tudat alatt nem akar gyereket. Pénzért sem. A – az akár pénzért való – gyereknemzés/nevelés helyett is inkább a sírig tartó munkát, vagy épp a gyerektelenségből fakadó függetlenséget választja. Így látja jónak. Pont. Ezzel szemben a cigányság – mint valós határokkal nem korlátozott nép – nem problémázik a nagycsaládon. Főleg, ha még fizetnek is érte. Amúgy is: nagylétszámú családot a „fontos és nagyon független” emberek nem engedhetnek meg maguknak. És hát ugye mindezek után fehérgalléros rasszisták vagyunk. Munkahelyről, suliból ér kiutálni őket (az nem látszik a felszínen), de nem hozhatunk olyan szabályt, hogy magyar ember kap gyerektámogatást, cigány meg nem. Nem szalonképes. Én egyébként azt gondolom, hogy egyszerűen nem kell semennyi támogatás semennyi gyerek után, a társadalom számára hasznos tetteket kell úgy honorálni, hogy erre az egész hülyeségre ne is legyen szükség. De ez már másik történet.

Vanság

A cigányok vannak. A mi társadalmunkban a velük élés nehézségeiből fakadó problémák szintén vannak. Így hoztuk létre, ez van. A kérdés nem is ez. Hanem inkább az, hogy kimondjuk-e, hogy a mi modellünk egy beteg modell. Eddig ez alapján akartunk egyenemberizálni. Nem működött. Nincs homogén cigányság. Van ilyen, van olyan. Annyiféle gyakorlatilag, ahányféle életmódhoz alkalmazkodniuk kellett. De nem akarnak úgy élni, ahogy mi. Olyan megoldás kell, ami ezt veszi figyelembe. Ők nem olyanok, mint mi, és kész. Ez van.

Jövőkép

Szerintem a megoldások száma gyakorlatilag végtelen (lehetne). Kell hozzá egy vízió, ami figyelembe veszi az ő és a mi kulturális gyökereinket, és mindenkinek előnyös. Mi lenne, ha például úgy élnénk, hogy saját, nagy önállóságot élvező miniállamokként hálózná be a cigánytársadalom a világot, és közöttük az összes többi néppel organikus kapcsolatban lévő utakon közlekednének és kereskednének, mint afféle modern karavánok (tudom, ez elvenné az Amazon drónjainak a munkáját). Pl. lehet, hogy nem is akarnának közöttünk élni, mert amúgy is szinte mindenki a saját kultúrájában érzi jól magát, oda húz. Aki érti, amit írok, tudja, hogy nem a kirekesztés egy módját írom, hanem egy olyan látomást, ami elképzelhető anélkül is, hogy kirekesztés hozza létre*. Ez persze csak egy nézőpont. A „Mi lenne, ha nem így lenne, ahogy van?” nézőpontja. A „Mi más is lehet még?”-é. Mert az embert, mint fajt, a jövőképe hajtja előre. Ha el tudunk (akarunk) képzelni egy igazi meghagyó kultúrát, megtehetjük.
* A határaim felismerése, meghúzása és betartatása alapvetően szükséges a biológiai létemhez. És minden lényéhez. Egyénként és csoportként egyaránt. Ha nem tudom meghúzni a határaimat egy más kultúrájú lénnyel, az nem mentség, hanem inkább szégyen.

Írásom nem önostorozás, bűntudatkeltés, és nem is kirekesztés céllal született. Tudatos, érző lényként sokkal inkább csak nézőpontokat villantottam föl, és emberként megállapítottam, elfogadtam kollektív felelősségemet. Ezzel összhangban írtam le mindazokat a nézőpontokat, amikből én magam, belül békében tudok lenni ezzel az egész helyzettel, és nyitott vagyok mindkét oldal irányában mindazok felé, akik szerint létezik emberi mivoltunkhoz méltó együttélés is különböző kultúráink között. A megoldást ma aligha tudja bárki is erre az egész helyzetre. De abban biztos vagyok, hogy kialakíthatjuk azt a jövőképet (cigányok és nem cigányok egyaránt, közösen), amelyben mindannyian szerepelünk, és boldogan élünk. Az oda vezető utat, szükséges tetteket ezután már ki lehet találni.

Utóirat

A napokban futottam bele egy régi barátomba. Ma épp építőiparban dolgozik. Kivitelez. Mondott egy érdekes vetületet, ami ha nem is feltétlen igaz, de holtbiztos, hogy van benne rengeteg igazság. Annyit mondott, hogy a fent vázolt minimum is kalandos életút ellenére ha ma hirtelen eltűnnének a cigányok, összeomlana a magyar gazdaság. Értsd: nem lenne gyakorlatilag teremtett lélek sem, aki utakat építene, mélyépítéseken dolgozna, stb. Ez se egy rossz felvetés…

 

Felhasznált források:

A cigány nép rövid története
A magyarországi cigányok története
A Wiki cigánysággal kapcsolatos szócikke
Roma közösség és Cigányklub – hírek