Köszönet a magyar csapatnak

 

Ma beszéltem meg kedvesemmel a tegnapi magyar-portugál meccset. Egy olyan vetületet mutatott, amire álmomban sem gondoltam.

Tegnap én is néztem a mérkőzést a barátokkal, tomboltunk, libabőröztünk, örömmámorban úsztunk, büszkék voltunk. Talán mint még soha. Benne voltunk nyakig, minden sejtünkkel, óriási üvöltözésekkel. És pont emiatt maradtunk le egy másik, legalább ilyen lényeges eseményről.

Mialatt mi néztük a srácokat, párom lesétált közértbe. A gazdagréti lakótelep kihalt utcáin. Se kocsi, se ember, sehol szinte egy teremtett lélek se. A közért kiürült, a fodrászatok üresek voltak, akit az utcán lehetett egyáltalán látni, mindenki zsebrádiót hallgatott, vagy épp a meccsről telefonált.

Síri csend mindenhol

Aztán egyszer csak felhangzott az üvöltés. Minden lakásból. Mindenhonnan. Volt, aki hosszan, elnyújtva örjöngött: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Volt aki yes-yes-yes-yes-szelt százszor. Volt, aki artikulátlan Csubakka-hangokat hallatott. Volt, aki majd egy másodperccel megelőzte a többieket, valószínűleg Gera lövésének pillanatában kiszakadt belőle.

És párom csak állt ott, földbegyökerezett lábbal. Először hallotta életében, hogy egy komplett nemzet együtt lüktet. És aztán történt még valami…

Megérkezett a belváros felől a százezer torok morajló örömüvöltése. Végighömpölygött a város fölött, energiáival mintegy megtisztította a lelkeket. Fenséges volt. Borzongató, isteni. Több kilométerről is egyértelmű volt a benne rejlő hatalmas power.

Kedvesem horvát. Nyolc éve itt él, Magyarországon, de mint mondta, ez volt az első eset, hogy magyarokat ezen az önfeledt módon örülni látott. Hogy tapintani lehetett az együtt rezgésünket, a boldogságot, felszabadultságot. Annyi év szívás, szarfejkedés után most valami megváltozott.

Hirtelen mindenki szeretett mindenkit. Az a kevés ember, aki az itteni utcákon volt, az is mind mosolygott egymásra.

Őszintén szólva vicces fricskának tartanám, ha döntőt játszhatnánk, és akár meg is nyernénk. De ha a következő meccsen elbúcsúznak a fiúk, akkor is többet tettek értünk ebben a pár hétben, mint amennyit bármelyik politikusunk, véleményvezérünk egy fél élet alatt képes lenne.

Kedves magyar csapat. Kedves Bese Barnabás, Fiola Attila, Guzmics Richárd, Juhász Roland, Kádár Tamás, Korhut Mihály, Lang Ádám, Dzsudzsák Balázs, Elek Ákos, Gera Zoltán, Kleinheisler László, Lovrencsics Gergő, Nagy Ádám, Pintér Ádám, Stieber Zoltán, Böde Dániel, Németh Krisztián, Nikolics Nemanja, Priskin Tamás, Szalai Ádám, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Király Gábor, Dárdai Pál és Bernd Storck. Köszönöm mindannyiótoknak!