Megpróbálom egy egészen más, kicsit talán magasabb nézőpontból megvilágítani ezt az egész kérdést. Mondhatnám úgy is, hogy ránéznék holisztikusan, mert ilyesmi megközelítéssel eddig én nem találkoztam. Az egész témában tisztábban láthatsz, ha szétszedem olyan részekre, amelyek önmagukban egy-egy vetületével foglalkoznak, de azzal az átlagosnál eggyel talán mélyebben. Szerintem a legtöbb embernél soha nem egyetlen ilyen rész „akad be”, hanem több vetület borzolja különböző mértékben a kedélyét. Első blikkre ezek jutottak eszembe.

1. Nem természetes

Ez az egyik, ami szerintem sokaknál/sokunknál beugrik. Egyszerűen úgy érezzük, belül „tudjuk”, hogy ez nem így van nekünk, embereknek (sem) megírva. Társkapcsolat szempontjából egy férfi és egy nő tartozik egy egységbe. Akárhogyan csűrjük-csavarjuk, legtöbbünk szerintem tényleg így érzi (beleértve magamat is). De fogalmazhatok úgy is, hogy ha nem ez lenne a természetes rend, akkor most nem is írhatnám ezt a bejegyzést, mert kihaltunk volna rég. Kevésbé pragmatikusan, sokkal inkább holisztikusan megközelítve meg úgy fogalmaznék, hogy az energia a két polaritás között ébred. Ezért is lettünk épp így teremtve. Férfinak és nőnek. Sőt, éppen, és első sorban azért, hogy a kettő együtt, szerelmes egységben új életet hívhasson meg erre a világra. Ez pedig egy meleg párnál – a technokrata vallás mesterséges szaporító eljárásai nélkül – nem teljesülhet. Pont.

2. Más érzelmi identitással születni

Ezt például gyakran emlegetik a melegek. Ők egyszerűen ilyenek, így születtek. Mások, mást is szeretnek. Ebben nincsenek tapasztalataim. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem. Én személy szerint megengedem, hogy így legyen. De Occam borotváját alkalmazva – a későbbi pontok kifejtését követően – nem szükséges ilyen oknak léteznie. Enélkül is lehet búrság, úgy, hogy az illető őszintén állíthatja magáról, hogy hozta ezt az indíttatást. Ettől még lehet más az érzelmi indíttatása, szerintem ez a kívülállóknak pont teljesen egykutya.

3. Nevelés és szexualitás

A gyerek nemi örömben fogan, és teljes későbbi életéhez is hozzá tartozik nemiségének korlátlan megélése, megtanulása. A nemiség egy fogalom. Annak tartalmát a szülő határozza meg gyereke számára, mégpedig már egészen kicsike korban. A frissen született lény ismerkedik a környezetével, amit úgy kezd, hogy magával. Először – és még sokáig – a szülő reakcióján keresztül. Ha az ürítő- és nemi részeire (bocs a fogalmazásért 🙂 a szüleje valamilyen ellenszenvvel tekint, meg is van az első blokk. Oda nézve valami nincs rendben. Aztán ő maga is ismerkedik a testével. Érintésekkel például. Pár éves korára már egészen biztosan oda is nyúl. És rájön, hogy kellemes érzés keletkezik. Vannak gyerekek, akiknél akár néhány éven keresztül is eltart, hogy ki sem szállnak a bugyijukból. Folyton ott matatnak. Ez a természetes. Megismerik, mi a testük, mire hogy reagál. A szülő ebben egy jól irányzott ledorongolással, pl. „Nem szégyelled magad?! Rendes ember így nem viselkedik!!”, egy életre elülteti a zavart. Ha még komolyabb a lelki presszió, még erősebb a trauma. A mi világunkban zömmel így növünk fel, legalábbis a mi generációnkra ez holtbiztosan igaz. A nemiséggel a legelején megtörnek bennünk valamit. És erre szinte egyikünk sem emlékezhet. Ebből a már terhelt helyzetből vág neki a gyerek a következő életszakaszának.

4. A gyerekek szexuális fejlődése közösségekben

Nem tudom, van-e valójában fejlődésü(n)k etéren a jelenlegi közösségi keretek között : ) A közösségben sokat tágul a gyerekek világképe. Megtanulnak közös szabályokat kialakítani a belső érintkezésben, elkezdik próbálgatni, mi van, ha nincsenek egyedül, hanem mások aktív részvétele mellett kell létezniük. Meg kell küzdeni dolgokért, barátságokat szőni, vagyis kommunikálni, kapcsolódni. Ebbe bele tartozik a szexualitásról alkotott belső képük szinkronizálása is.
Sőt. Az is, hogy az eddig csak magával játszani tudó gyerek ezen a területen is szert tesz játszótársakra. Új kalandokat talál, új felismeréseket tesz. Ja, és elfelejtettem mondani, hogy ebben a korban gyakran a saját nemével, a számára ismertebbel foglalkozik. Velük bandázik, velük bontogatja szárnyait – a nemiség felismerése terén is.
Nah. Hát a föntebbi bekezdés szigorúan feltételes módban értendő. -NA. Játszana azonos neműekkel. Felfedezne társas örömöket. Ha hagynák a nevelők. Ha nem lenne full tabu téma a szexualitás a társadalmunkban, és az egész általa létrehozott intézményrendszerben. Egyébként nyilván bennünk magunkban tabutéma, egyénenként, kisebb-nagyobb mértékben. A társadalom mi vagyunk.
Szóval ezt a lépcsőt itt kihagyja a gyerek, és egyből a következő osztályba tessékelik, ahol már a másik nemmel kell imerkedni. Azt is elég tabuisztikusan (illetve ma már véleményvezérelten) lehet csak csinálni, de az a rész legalább már elfogadott.

5. Médiagymosás

Szerintem a jelenlegi médiáinkkal már – sőt, legfőképpen – gyerekkorban óriási károkat okozunk a szexualitás természetes fejlődésében. A technológia, a mozgókép, gyakorlatilag a szűrés legkisebb esélye nélkül a gyerek tudatalattijába égeti üzeneteinket értékeinkről. Ezt nem feszegetem, mindenki látott már tévét 🙂

6. Gyerek és azonos nemű szülők

Ez is egy érdekes téma. Azt mondják, a szeretet számít, azt meg gyakran jobban megkapja, mint a heteró családokban. Szerintem azért nem csak a szeretet számít. Baromi fontosak a nemi szerepek, a viselkedési mintázatok, a nemek közötti alapvetően eltérő habitus. A gyereket nem lehet nevelni. Megmutatni tudjuk, hogy mi mit jelent, mégpedig azzal, hogy mi magunk azt és úgy csináljuk. Hiába anyukább egyik férfi a másiknál a kapcsolatban, és hiába is apukább az egyik nő. Ettől ők még nem azok. Csak olyanabbak. Akkor – kérdem én – hogyan taníthatják meg mutatással, ha nekik sincs a birtokukban az a bizonyos érték? Az alanyiságból fakadó testi/nemi önazonosság. Hm. Én nem szívesen tanulnám ezeket búr családban. Persze van abban is igazság, hogy egy normális családtól sem mindig öröm tanulni.

7. Utálom, ami emlékeztet

Szerintem ez is simán része például a kérdésnek, kb. a hevesen ellenzők egy részénél. Általában az vált ki heves érzelmi reakciót, az ellen tiltakozik az elme, amit magában, belül ki akar irtani. Úgy is fogalmazhatok: ha valamiből nincsen bennem, akkor nem rezonál együtt azzal a dologgal. Közömbös számomra. Egy gondolatom sincs az ügyben, legalábbis érzelmileg átfűtött biztosan nem. Nekem ez a pont itt lezárult, ha valakinek nem, az vizsgálja magát belül 🙂

8. Búr emancipáció

Ez már-már bosszantó, mert ha már úgyis lehet csinálni, akkor mi a fenének büszkén hangoskodni az ügyön. Akkor lehet simán csinálni, és kész. Jó, persze, megadom, amikor valamit nem lehet, akkor utána van a dolognak egy ilyenfajta érzelmi töltete is. Ez tény. De értelmes ember nem fölvonulgat rendszeresen a szockó éra bedőlése után, csak mert hú de jó, hogy lehet. Persze. Lehet azt is. De értelmes ember azt a másik ezret csinálja, amit emiatt szintén lehet. Nem tudom. Búrként például sétálgat kézenfogva, megjelenik heteró partikon, búrkodik, vagy nem tudom, mik azok, amiket most ők csinálhatnak még a felvonulgatás mellett/helyett. Szóval itt üzenem: okés, legális, örülünk hogy szabadok lehettek, csináljátok, hajrá, sok sikert! De akkor tényleg csináljátok 🙂

9. Féktelen partizás: mi miért nem tudjuk?

Az is eszembe jutott, hogy a meleg-összejöveteleknek van egy különlegessége. A fülledt hangulata, szabadossága, toleranciája. Szeretek táncolni, partizni, de amikor jól megnézem az összejövetelek energiáját, éppen ezek hiányoznak belőle. Az, hogy úgy igazán felszabadult, gondmentes emberekként engedjük el a gyeplőt. És ha ezt nem tudjuk csinálni, mélyen belül egy kicsit mindig sóvárogva bosszantó azt látni, hogy más meg igen. De mindegy, mert ők majd belefáradnak, nekünk meg ez tökmindegy, a saját felszabadult bulizásunkkal úgyis megmarad a tennivalónk.

+1. A hatalomnak jó ez így

Ez meg csak úgy félig margóra… Az identitásában megzavart/megzavarodott ember mindig is birka marad. Vagy békés, vagy lázadó birka. De a pulinak ez nem számít cseppet sem. Amúgy meg még témát szolgáltat a másként zavarodottak mindennapjaira. Dupla haszon. Minden szempontból.

Én személy szerint egyébként szívesebben élnék egy búrmentes világban. Azon a módon, hogy érett emberként nem csinálunk olyan érzelmi katyvaszt, amire ez a fajta önidentitás az egyén válasza. Vagy pozitív oldalról: érett személyiségű egyénekként olyan érzelmi közeget biztosítunk gyerekeinkek, ahol természetes intelligenciájuk sugallatainak megfelelően növekedhet. Szerintem maga az ügy csak annyit mutat, hogy meglehetősen elhajoltunk a valós természetünktől. Ahogy például azzal is, hogy embereket ölünk háborúkban, mértéktelenül szipolyozzuk a Földünket, azt oktatjuk, hogy az erős nyer, stb. stb. stb…
Ezek persze csak vetületek, amik segítik meglátni, hogy mennyire nem látunk ebben az egész kérdésben semmit. Hogy mit lehet tenni, és egyáltalán kell-e, azt nem tudom. Annyit biztosan érdemes, hogy ezt az egészet a figyelmünk fényébe emeljük, és megvizsgáljuk. Ránézünk az értelmünkkel pár évig, aztán megszületik a válasz. Már ha tényleg megérteni szeretnénk ezt az egész ügyet, nem csak tudatmanipulálsra, szardobálásra meg öntömjénezésre használni. Meg jó lesz valami értelmeset mondani/mutatni most már valamelyik következő generációnak is.