A nevem Rozgonyi Zoltán. És egyszerűen csak szeretek gondolkodni. Világ életemben meg akartam érteni, hogy mit jelent embernek lenni, és hogy ennek ellenére hogyan jutottunk oda, ahova.

Mindig is érdekelt az engem körülvevő világ. És azt hiszem, idealista is vagyok. De talán ez nem is baj. Embernek akarom érezni magam egy olyan világban, ahol az emberi minőségnek egyre kisebb szerep jut.

Könyvek, amik sokat adtak…

Szóval sokat olvastam. Ezzel nem vagyok se több, se kevesebb, mint mások. Egyszerűen csak jobban szerettem ezzel időt tölteni, mint mással. Nagyon sok jó könyv került a kezembe. És volt néhány olyan, amelyik igazán sokat adott. Amiből igazán megértettem valamit a világ működéséből. Ezek:

  • Jules Verne: Kétévi vakáció – a gyermeki lélek szabadságvágya
  • Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak – a világ óriási, és baromi humoros
  • Allan Peace: Testbeszéd – az emberek mást gondolnak, mint amit mondanak
  • Osho: Tantra, a végső megértés – van értelme a(z emberi) létezésnek
  • Michael Ende: Momo – a figyelem minden akadályt átlép, és szeretetet hoz
  • Paul Davis: Megbundázott univerzum – a tudomány sem tudja tagadni, hogy van valami
  • Osho: Gyere, kövess hozzád I-II. – a kereszténység és a biblia mai nyelvre lefordítva
  • James Gleick: Káosz (Egy tudomány születése) – amikor a tudomány rajtakapja a teremtőt a teremtésen
  • Michio Kaku: Hipertér – úgy kellene gondolkodnunk, hogy több millió évet élhessünk fejlett világban
  • Daniel Quinn: Izmael – hogyan jutott ide a világunk
  • Vlagyimir Megre: Anasztázia I-IX. – hogyan térhetünk vissza az elfeledett gyökerekhez

Kontraszt nélkül hülye az ember

És sokat adott nekem a kontraszt is. Vidéki kis városból kerültem vidéki nagyobb városba. Aztán vissza a szülő-kisvárosomba. Aztán onnan Budapest. Aztán a nyüzsgő városból öt év egy nyugodt dalmát szigeten. Onnan vissza Budapest, a dalmát szigeti barátnőmmel, később feleségemmel. Szóval a kontraszt lényeges. Ezt az utam során ismertem fel.

Aki világ életében ott lakott, ahol született, az valahogy bezárt maradt. Elmében. Mindegy hogy egy városiról beszélünk, vagy egy vidékiről. Mindegy hogy magyarról van szó, vagy dalmátról, vagy bármelyik nemzet szülöttéről. Kell a kontraszt. Muszáj megmérettetni, hogy amit tanultam, abból mi jó, és mi az, amit jobb, ha elfelejtek.
Ezt hívom én kontrasztnak.

Aki sosem költözött el a nagyvárosból, az azért korlátolt. Aki mindig egy kis faluban élt, az meg azért. Mindegyiknek muszáj megnézni, hogy amit tanult, az megállja-e a helyét a világban.

De ez talán csak az én elméletem.