A magyar miniszterelnöknek elnézték Európában, hogy alkotmányt módosít, elnyom, jogfoszt, oligarcha államot épít, privatizálja az állami javakat, valamifajta sajátos “keresztény-polgári” bandát gründol az EU-ban. Elnézték, mert kiszolgálta a német tőkét.

Erről B-vel beszélgettünk tegnap este. Az olcsó munkaerő, a német autógyárak milliárdos állami támogatásai, elég volt, hogy hagyják békében illibkedni.

Most viszont Kovid van, szakad a gazdaság. Minden országnak nagy szüksége van a tőke injekcióra. De Orbán most (épp most) bekeményített. Nekiment a tőkének. Megakasztott egy folyamatot, amikor minden gazdaság úgy vár a frissen nyomot pénzre, mint egy falat kenyérre. A gigahitel a részvénypiac lélegeztető gépe.

Orbán több mint 10 évig építette az imázsát az Unión belül. Azt, hogy mi, magyarok (meg lengyel testvéreink) vagyunk a legősibb őskeresztények. Mindenki más tutyimutyi, csak mi vagyunk autentikusak, a kereszténység belőlünk ered, belénk tér vissza. Az igazi keresztény más, mint a romlott nyugati keresztény. És mondhatjuk, hogy ebben sikeres is volt. Egy új erőteret kezdett kiépíteni Európán belül. Egyre többen követték. Hivatkozási alappá vált bizonyos politikai körökben. Lassan, de alakulni kezdett a tevékeny részvételével egy új központ.

És most egyik pillanatról a másikra lábon lőtte magát. Erkölcs. Kereszténység. Moralitás. Értékek. Ha ha ha ha ha. Egyetlen nap alatt elérte, amitől a legjobban rettegett. Nevetségessé tette magát. Mostantól összesúgnak a háta mögött Európában. Ha keménykedni akar, mindig ott lesz a szájak szegletében egy gúnyos mosoly. Szóval már csak az itthoni 2,5 millió szavazója maradt. Nem csodálkoznék, ha őrjöngött volna.

Persze a botrány csak azért robbanhatott ki, mert betartott a tőkének. Beleharapott a kézbe, ami eteti. Miért? Orbán taktikus. Nem stratéga. Különben a tőke, tőkeszopatás, Szájer Brüsszelben… Látnia kellett volna. Ha igazi stratéga lenne.

Felmerült még 2 diplomata részvétele, de az ő nevük nem került napvilágra. Valamiért ez titokban tudott maradni. Nem segített senki, ki lehet a monogramok mögött a többezer brüsszeli politikus közül. És a lengyelek azonnal visszaléptek a vétótól. Értették a tőke utasítását.

Szóval a tőke Magyarországnak most jelezte, hogy eljött az idő. Hogy az ablak most kinyílt egy pillanatra. Keletkezett egy vákuum. A kormánynak, ha pénzt akar, le kell mennie kutyába. Az ellenzéknek meg, ha ki akarja használni az alkalmat, le nyelni a békát. A közös listát. Legyen rajta Gyurcsány, Toroczkai, Fekete-Győr, bárki. 2022-ben muszáj lesz megszavazni. Mert most lehet a tőkével egyezkedni, és akkor az felemel egy új hatalmi kurzust. Nekik már csak arra kell figyelniük, hogy Polt azonnal távozzon a pozíciójából. Gyakorlatilag bármi áron.

Szerintem kb. ez volt a Szájer-ügy. Azon túl, hogy a kettős mércéjük mélyen felháborító, és egyre kevésbé lehet takargatni. De ezt most el kell felejteni.
Hogy a tőkének mi a célja, azzal persze mindenki tisztában lehet. Önmaga és a hatalom. Szóval érdemes vele vigyázni mindkét oldalnak.