Tüntetés az oktatás szabadságáért? :)

 

Lehet-e szabad az az oktatás, amelyet egy papíron szabadnak mondott, de valójában velejéig elnyomó rendszer állított össze, és tart fenn?

tuntetes

Most lesz/van/épp volt a tüntetés az oktatás szabadságáért. Egyrészt jó érzéssel tölt el, hogy van még az országban olyan csoport, amelyik nyíltan kiáll jogai, függetlensége védelmében. Mindenki volt, vagy épp most diák, vagy amiatt érintett, mert gyereke jár iskolába. Ez a téma tehát széles tömegeket szólít meg.

Éppen ezért érdemes elgondolkodni a történéseken kicsit. Mert adott egy rendszer. Most nálunk épp demokratikus berendezkedésnek hívják. Azt sugallja, sőt, gyakran állítja magáról, hogy szabad. Hogy ennek keretei között az ember lehet szabad.

Ez azonban egy súlyos félreértés, hiszen eleve is milyen az a szabadság, ami csak korlátok közötti. Nem? (Nyilván nem létezik korlátoktól mentes élet, de nem mindegy, ki, hogyan és mi célból állítja a korlátokat. De ez egy másik írás…)

Másrészt érdemes kicsit jobban megnézni, mit is jelent a szabad oktatás. Nézzük sorjában.

Ki mondja meg, mit kell oktatni?

A beleszólás látszólagos lehetősége mellett egy valaki, egyetlen érdekcsoport határozza meg, mit és hogyan kell tanítani. A hatalom. A mindenkori. Akkor nézzük ezt a kérdést egy kicsit mélyebben. Mi az érdeke, célja a hatalomnak az oktatással?

Egy megfogás: az oktatás célja a tanulók személyiségfejlődésében tervezett változások elérése, amelyek a tanítási/tanulási folyamat eredményeként valósulnak meg. Szerintem ezt nem oktatni kell, és nem is változást elérni. A változás magától történik, és szeretettel, figyelemmel lehet azt megfelelően katalizálni.

Kicsivel ezelőtt még nyíltabban látszott az igazi cél: az oktatás célja a munkaerőpiac aktuális igényeinek kiszolgálása. Még előtte még tisztábban: az oktatás célja a felépítendő új szocialista társadalom elkötelezett értelmiségének képzése.

Vagyis az oktatás arra irányult és irányul, hogy az ember személyiségét olyanná alakítsa, amelyik megfelel a hatalom érdekeinek. Olyanná, aki tudja, hol a helye. Annyiszor elkenik a száját, hogy eszébe se jusson lázadni. Mielőtt felhorkanna bárki is: elfogadna a hatalom olyan szisztémát, amelyik a hatalom önös érdekeinek ellenszegülő, önálló, szabad (gondolkodású) lények létrejöttének segítését célozza? Ugye ezt a kérdést nem kell megválaszolni?

Van-e értelme a tüntetésnek?

Amennyiben egy láncra vert eb esetében a szabadsággal azonosítjuk, hogy 4 helyett 8 méteres láncot kap, akkor a válasz igen. Nekem személy szerint azonban inkább az jut róla eszembe, hogy kimegyünk az utcára, sokat ugatunk, és végül tényleg akár hosszabb is lesz a lánc. De attól az még lánc marad. És még egy valami biztos a tüntetésekkel. Amíg az utcán vagyok, biztosan nincs időm konkrétan tenni valamit.

Milyen oktatásért tüntetünk?

Először is nem árt tudni, milyen lényként jövünk erre a világra, és mit tesz ebbéli minőségünkkel az oktatás. Amikor egy gyerek megszületik, a világ minden ingerét nyitottan, érdeklődően fogadja. Magától tanul. Érthető? Nem kell tanítani, mert genetikailag (szellemileg) kódolt, hogy tanul. Másolja, amit maga körül lát. Így tanul meg enni, járni, a kezeit használni, beszélni, sőt, még olvasni is, leggyakrabban már az iskola megkezdése előtt. Mert azt látja, hogy a körülötte élő szerettei ezeket csinálják. Így ő is akarja ugyanazokat csinálni.

Eztán bekerül az iskolába, ahol – a tananyag helyenkénti játékossága ellenére – leginkább azt tanulja meg, hogyan kell magát megerőszakolni (irreálisan hosszú időt egyhelyben ülni), meg hogyan kell visszamondani számára érdektelen, leírt információkat. Nem tapasztal, hanem könyvekből tanul, mások tapasztalatai alapján.

És eközben még szép lassan mindennapi megmérettetésekbe, összehasonlításokba is keveredik. Osztályozzák, kategorizálják “tudása” szerint. Stresszel reggel, keléskor, órák előtt, feleléskor, felvételikor, és így tovább.

Aki jó egyengyereknek, annak eggyel könnyebb. Akinek ez is nehezen megy, és még a tanított anyag is az átlagnál jobban untatja, annak az egész iskolai pályafutás egy éveken át tartó kínszenvedés.

Vagyis a rendszer egészében véve, alapvetően hibás. Ráadásul a hatalom érdekei szerint kialakított, hogy nemhogy ne képezzen szabad embereket, de egyenesen minden diáktól elvegye szép lassan a szabadságot. Nincs helye az egyéni meglátásoknak, nincs helye az egyéni tanulási sebességnek. És ugyanúgy nincs helye a tanár mint autoritás hatalmának a megkérdőjelezésének. Nos, ez a tüntetés azért megy, hogy ezeken a kereteken belül legyen jobb egy kicsit.

Akkor mit lehet tenni?

Van persze ebből kiút. Csak nem tüntetéssel lehet elérni. Igazából csak annyit kell megérteni, hogy a gyerekek nem az iskolában tanulják meg az élet nevű tananyagot. Hanem azt a szülőknek, a szülők által életre hívott valódi, együttműködő közösségeknek kell megtanítaniuk. Szeretettel, példamutatással, rengeteg figyelemmel és türelemmel.

Lefordítva: a szülőknek a pénz utáni rohanás helyett egy másmilyen életmódot kell kialakítaniuk. Ahol a közösség valóban együtt élő, szorosan együttműködő emberek csoportja. És ennek a csoportnak a szükségletei kielégítése mellett ugyancsak feladata a gyerekek tanítása.

Én nem a gyerekek – és a felnőttek! – tanulása ellen vagyok. Sőt. Én is nap mint nap tanulok, különben elsüllyedek ebben a gyorsan változó világban. A jelenlegi rendszerben azonban sokkal inkább a nyitott, éles eszű fiatalok lebutítása, gondolati korlátozása zajlik. Egy olyan életre nevelése, amelyikről épp az látszik, hogy tönkreteszi az egymással és a környezetünkkel való kapcsolatot. Mert sokkal fontosabb, hogy olyan fogalmakat tanítson meg, mint verseny, hatékonyság, a mások elismeréséért folytatott mindennapos harc. Hogy mire megyünk ezekkel? Jó példa, hogy néz ki Földünk.

Eközben meg pont az olyan értékek válnak másodlagossá, mint a saját magunkkal való adekvát kapcsolódás, érzelmeink fel- és megismerése, a szeretet megélése és fontosságának megértése, az ember mint szellemi lény földi küldetésének kiderítése. Ami megelőzné azt a lépést, hogy valaki tanulni kezd, hiszen épp ezek segítenek hozzá ahhoz, hogy egyáltalán mit is…

És igen, igazuk van azoknak (is), akik azt mondják: de hát mit tehetnék, iskolába kell adnom a gyereket, nemcsak azért, mert nekem egész nap dolgoznom kell, de minimum a közösség miatt is. Igazuk van, mindaddig, amíg azt választják, hogy egy, a pénzen keresztül kiszipolyozott világot és emberiséget építenek, és épp ezt a pénzt kell minden mennyiségben előteremteniük, máskülönben jönnek az egzisztenciális félelmek.

Én azonban azt mondom, hogy lehet egy másmilyen világot is építeni. Ahol csak arra kell pénzt előteremteni, amit a közösség maga nem tud előállítani. Ebben az esetben elég sok ideje marad az embernek közösségépítésre, társas kapcsolatokra, beleértve a közösség gyerekeinek folyamatos tanítását is.

Ebben felnőve a gyerek is szabadabb, korlátoktól sokkal mentesebb lesz. Félelmektől mentesebb. Na ezt a javaslatot nem fogjuk megkapni föntről 🙂