A Nemzeti Konzultáció a modern magyar politikai éra egyik legrafináltabb kommunikációs alkotása: miközben látszatra egységet sugall, valójában széthúzást gerjeszt.
Nemzeti konzultáció – nemlétre alapozott üresség
Először is sietnék leszögezni: a nemzeti konzultáció, mint fogalom, egy ordas nagy baromság. Egy nemzet nem konzultál, legfeljebb a magukat odatartozónak vallók beszélgetnek. Vagyis ha az emberek egymással és döntéshozóikkal beszélgetnek, akkor áramlik az információ, ami hívható lenne akár úgy is, hogy nemzeti konzultáció, de a jelenség létezése nélkül ez a kitaláció szerintem csak egy üres blődség. Nincs ilyen.
Maga a konzultáció, mint fogalom jelentése a következő:
„A konzultáció, általános fogalma szerint, két vagy több, független és autonóm szereplő közötti önkéntes együttműködés, amelynek célja egymás véleményének, álláspontjának kölcsönös megismerése, befolyásolása; adott esetben közös vélemény kialakítása annak érdekében, hogy harmadik (további) felekre befolyást gyakoroljanak. A konzultáció a vélemények artikulálására és megvitatására irányul, s ennek következtében lényegesen eltér a megállapodások kötésére irányuló tárgyalástól, amely alapvetően az alkura, a kompromisszumokra épül. A konzultáció, mindezek ellenére, a szereplők aktív magatartását feltételezi, részben abból következően is, hogy az eredményes konzultáció alapját képezheti későbbi alkuk megkötésének. „
A nemzeti konzultáció ebből az aspektusból vizsgálva sem létezik. A fogalmat kitaláló és hirdető banda egyáltalán nem partner az álláspontok kölcsönös megismerésében. Az állampolgárok, az emberek pedig – akiknek az álláspontjára nem kíváncsi – már régóta nem aktívak.
Nemzeti konzultáció – bosszantó, és csak nekünk drága
A plakáton üzengetés – legyünk őszinték – amúgy sem konzultáció, csak plakáton üzengetés. Külön bosszantó benne, hogy az adófizetők, az emberek pénzéből üzengetnek. A nemzeti konzultáció ugyanakkor egy zamatos, ízletes rágógumi. És minden drágasága ellenére viszonylag olcsón kiosztható nagy mennyiségben. És az emberek elégedetten csámcsogának rajta vala. Nem is csinálják rosszul. Párszázmillióért kordában tartani egy teljes ország gondolkodását! Mi meg engedelmesen ellenplakátokat finanszírozunk, netes mémeket lájkolgatunk Facebookon, vicceket faragunk belőle, vagy akár – és egyre gyakrabban – gyűlölködésig fajuló ideológiai vitákat folytatunk a kék plakáton lévő szavakról, üzenetekről. Hogy eközben épp mi zajlik a nagypolitikában, ilyenkor épp senkit sem érdekel. Pfff. Állami földvagyon elosztása, hosszútávú energiapolitikai mutyizgatás, amiket az unokáink unokái is nyögnek, stb. Érdektelen apróságok… Ahogy az is, hogy szellemileg hová züllünk ezzel az egésszel.
Aljas, mégis lassan benyaljuk
A nemzeti konzultáció mint fogalom bevezetése egyébként végtelenül aljas húzás. Országszerte plakátok ezrei duruzsolják mindannyiunk fülébe, hogy van ilyen. Addig-addig égetik a memóriánkba, amíg annak ellenére elkezdünk hinni a létezésében, hogy belül mindannyian szenvedünk a hiányától.
A nemzeti konzultáció más szavakkal egy pavlovi csengő. Megnyomják, és folyik a nyál. Kijön egy plakát, oszt beszél róla a paraszt. Ha érted, mire gondolok. Nem foglalkozunk az országunkkal, a valódi irányításával, nemzetünk sorsával, hanem várjuk, hogy bedobják az új ingert, amire lehet ugatni. Nem? Őszintén. Te nem várod már az újabb plakátot? Különben úgyse lenne miről beszélni a munkahelyen.
Amúgy a nemzeti konzultáció szerintem egy igazi bosszantógomb azért. Megnyomják, és fölb*sz az ideg minden gondolkodó nembuddhát. Mindazokat, akik tudják, mit jelent ez az egész, és mégis minden nap az arcába tolják az újabb epizódot.
Mit jelent a nemzeti konzultáció valójában?
A nemzeti konzultáció, mint fogalom jelentése a 21. század elején Magyarországon: két vagy több független és autonóm szereplő közötti önkéntes megegyezés arról, hogy minden nap bele lehet sz*rni a ventilátorba, az előtte ülők pedig továbbra sem szólnak, hogy nem csokit kapnak. Még akkor sem, ha mostanra legtöbbjük érzi, hogy valami tényleg büdös 🙂
Hogy van-e kiút a nemzeti konzultációból?
Szerencsére van: csak föl kell állni a ventilátor elől, és arrébb sétálni, majd elkezdeni beszélgetni. Nem a nemzetnek, hanem nekünk, embereknek. És nem a politikáról, az onnan jövő üzenetekről. Inkább új fogalmakról. Olyanokról, mint önismeret, igazságos együttműködés, intelligens társadalom. Vagy más nyelven: szeretet, figyelem.
