Te kiherélnél egy állatot, mert nem azt és úgy csinálja, amit és ahogyan azt elképzeled? A történetet egy valós beszélgetés inspirálta…

A napokban beszélgettem egy barátommal, és valahogy szóba jöttek a lovak. Mint mondta, lovagolni jár, és az egyik ló megharapta/rúgta, vagy mi, és ő annyira felhúzta magát ezen, hogy megfogta a ló kantárját, és bosszúból kaján mosollyal elrángatta – kiherélni. Érted?! Kiherélni!

Mondván:

„Megharaptál/rúgtál?! Na gyere csak kisbarátom, most én leszek az, aki elvisz téged, és móresre tanít a nemesebbik testrészed lemetélésével.”

Láttam, hogy ezt valóban így gondolja… Csak ültem döbbenten, igazából el se hittem, amit hallottam.

Mondom is neki, hogy akkor ezek szerint az van, hogy egy lényt megtörünk, úgy tartjuk, ahogyan az nekünk tetszik, és ha neki bármi ellenvetése lenne ezügyben, akkor egyszerűen levágunk belőle egy darabot. Vagy mondhatom úgyis, hogy megcsonkítjuk, és egyben elvesszük a személyiségét (Mert ugye a hormontermeléssel is összefüggésben van a here és annak eltávolítása. Ahogy egy kutya vagy macska sem lesz soha többé olyan, mint annak előtte volt.).

De ezt nem értette.

Ültem hülyén, és forrt bennem az indulat, mert még csak meg se tudtam magyarázni, mekkora egetverő ostobaság az egész, amit mond.

Nehéz valakit úgy kritizálni, hogy célba is érjen a kritika. Hiába is érveltem, mindig 100 magyarázat volt, hogy ez így jó, ezt így csinálják, így kell lovat tartani, tenyészteni, stb… És a tenyésztés amúgy is oké, mert ugye az előnyös tulajdonságok kiválasztása, továbbvitele…

Ekkor jutott eszembe a holisztikus lótenyésztés. Mint fogalom. Soha nem hallottam róla, pláne nem úgy, hogy én magam beszélek róla. Hiszen semmi közöm a lovakhoz. Sem a tenyésztéshez. Mégis. Adott az élet. Adott a ló (vagy bármelyik lény). Adott az ember. Valahol ismerem a működését mindnek.

Szóval azt mondtam neki: szerintem a lótenyésztéssel (is) teljesen mellélövünk. Én el tudok képzelni egy olyan világot, ahol a lovak élik az életüket, szabadon mozognak, és némelyik azt választja, hogy valamelyik embertársunkkal együttműködve él. Választja! Kapis?

A ló ugyanis egy szabad lény. Ahogyan az ember is. A genetikai sokféleség(ük)be beleszólni pedig külön ostobaság részünkről. Teremtőt játszunk, miközben nem vagyunk hozzá elég okosak. Mutatják ezt az agyontenyésztett, lassan széteső haszon- és háziállataink*. Nem genetikailag kell válogatni, hanem meghagyni Istent, hogy szaporítsa a lovakat ahogy akarja, és mi legfeljebb kiválogatjuk közülük azokat, amelyikek ebben vagy abban jobbak. Ez az egész nem genetikai, hanem viselkedési és kapcsolati kérdés…

És nekünk olyan világot kellene létrehozni, ahol minden lény az őt megillető szabadságban él, velünk szimbiózisban.

A lovak vándorolnak ide-oda. Nem érdeklik mesterséges határok, és nekünk ezt így kell (kellene) elfogadni.

Szóval a lovak nem haszonállatok. Ők csak ugyanolyan lények mint mi, és ők egy kicsit jobban jönnek-mennek, mint mi. És közöttünk, emberek között pedig vannak olyanok, akik jól megértik egymást a lovakkal. Ők a „suttogók”. Akikhez – az én világomban – vándorlásaik során a lovak vissza-visszatérnek. Mert korlátoktól mentes szeretetet kapnak. És amikor visszatérnek, a „suttogó” megkérdezheti őket, hogy melyikük szeretne ennek az embernek segíteni ebben vagy abban.

Valamiért biztos vagyok benne, hogy ha a suttogó megfelelően (szeretet alapon) szűri a majdani gazdát, és ugyanígy szeretettel bánik, kommunikál a lóval, akkor egyszerűen össze tudja hozni a két felet. És akkor a lovat nem kell betörni, nem kell herélni, nem kell ostorozni, ésatöbbi. Sőt. Nemhogy nem kell, hanem megalázó. És nem a lóra nézve…

Én el tudok képzelni egy ilyen világot.

Egy ilyen sztorival kellett találkozzak, hogy kihozzon belőlem egy ilyesmi érvelést. Aminek a végén – szerencsére – a megértés csöndje fogadott a túloldalról.

Utólag már tudom, hogy mindez azért működött, mert így végső soron már nem őt kritizáltam, hanem lefestettem egy olyan világot, ahol ez másképp megy. Amiben mindez elképzelhető. És így beszélgetőpartnerem is el tudta fogadni.

Holisztikus lótenyésztés. Faszomat 🙂 Miért kell ilyenekkel foglalkozni? Miért nem megy magától így a világ? Nekem csupán 10 percembe került egy másik utat fölvázolni. Aki meg ezzel foglalkozik, soha nem is gondolkodott rajta… Kissé szomorú.

Köszönöm a fgyelmet.

* Korábban labradorom volt, aki pár éve távozott. Iszonyú kínok között, hiszen – az áldozatos tenyésztő munkának hála – egyszerűen szétesett. Ízület, durva allergiák, aki átélt hasonlót, tudja, miről beszélek. Akkor döntöttem el, hogy soha többé nem szeretném támogatni azt az iparágat. Ezt, amelyik ilyen sorsú lényeket termel. A következő kutyám egy igazi fajtatiszta keverék lesz. Pontosan akkor, amikor napi szükségem lesz egy kutya segítségére. És ez nyilván nem egy városi lakásban lesz.