Néha tényleg nem értem, mi történik ebben az országban. Stadiont építünk, fölülről szervezünk focit. Pedig ennek alulról kellene jönnie. Belülről kellene jönnie. Büszkeségből, hazaszeretetből kellene táplálkoznia. Kellenének szurkolók, akik büszkék a nemzetükre, a csapatukra. Utána jöhet a stadion is. Szerintem…

Sokat hallgatom a Radio Dalmaciját, ahol onnan lehet tudni, hogy este meccs lesz, hogy napközben folyamatosan szurkolói nóták mennek. Rendesen meghangszerelve, a nap során tucatnyi, mind különböző. Lefordítottam egyet közülük. A szöveg, a hangzás, a szemekben égő tűz mindent elmond. Hatalmas kontrasztot mutat az ottani és az itteni gondolkodásmódban. Egyéni és társadalmi szinten. De ezt a videó után…

A videó elindítását követően a piros nyílnál be lehet kapcsolni az automatikus magyar fordítást.

INTRO

A szívemben hordom,
bárhová is megyek, emelt fejjel,
büszkén arra, hogy lát engem.
A magas hegyek és a távoli tengerek között,
amik boldog fenyvesek ráncait rajzolják az arcra.
Győzelem, harc, öröm, nemzet…
Nagyon szeretlek, Horvátországom.

REFRÉN

Büszkeség, kicsorduló könnyek,
boldogság, napsütés,
az országom, a szerelmem,
forró a szívem.

1. VERSSZAK

Drága kockáim mindig követnek engem,
bárhová is megyek, mindenki hallott a horvátokról.
A tenger kék, az érem arany,
szurkoló JoomBoos, szeretlek testvérem.

Szerelem, büszkeség, győzelem, kegyelem,
könny a szemben, Horvátország fia rappel.
Zászló, dal, fáklya, füst,
mindenkinek megmutattuk a bajnokainkat.

Áldás, edzés, lemondás, szenvedély,
Isten és horvátok, haza, tisztelet.
Páratlan flow, amit megtol a basszus,
horvátok vagyunk, az üdvözülést keressük.

Hullámzó tribün, rekedt hang,
Harci alakzat, kamikaze, gáz.
Pörgő játék, akció, gyors, precíz passz.
Bajnokok vagyunk, ütött az óra.

REFRÉN

Büszkeség, kicsorduló könnyek,
boldogság, napsütés,
az országom, a szerelmem,
forró a szívem.

2. VERSSZAK

A gyönyörű mieink között, megint eufória,
piros, fehér, kék, történeteink Insta színei.
Sajnálom, de az érzés rendkívüli.
Négy és fél millió ember most mind egy.

Mosolygó arcok, színes kockák.
Csapoljuk a piát, miközben a hősöket éljenezzük,
akik minden éjjel meghalnak, mintha nem létezne holnap.
Az atmoszféra izzik, mint a pokolban,
Égjen a stadion.

Leírhatatlan,
Keresem a szavakat,
Látod, ahogy mindenki megáll, öregek és gyerekek.
Amíg ez az őrület tart, nem lehet békében lefeküdni,
mindaddig, amíg szívvel játszanak, amíg elesnek és újra elesnek.

Hej,
hadd legyen arany a fény,
a dobogón talál minket, megyünk a végéig.
Ez a mi évünk,
itt az ideje egy éremnek.
Hazaküldjük azoknak, akik minket szeretnének.

REFRÉN

Büszkeség, kicsorduló könnyek,
boldogság, napsütés,
az országom, a szerelmem,
forró a szívem.

A cikk elején ígértem még pár nézőpontot, amik a dal hallgatása során ötlöttek föl bennem. Mert évek óta nem hagy nyugodni, hogy nálunk erőltetve sem működik az, ami párszáz kilométerrel arrébb magától is óriás hőfokon ég… Ilyenekre gondolok:

Miért nem tudjuk mi ezt énekelni magunkról, országunkról?

Nálunk ugyanis egyszerűen hiányzik az egészséges nemzeti büszkeség. Néha megkérdezek embereket, ők mire büszkék Magyarországgal, a magyarságukkal kapcsolatban. De úgy igazán, olyan kirobbanóan. Soha nem kapok csillogó szemű választ. Van, aki a nyelvünket említi, de fogalma sincs, miért is büszke rá. „Olyan … nehéz. A világ harmadik legnehezebb nyelve. Vagy második.” Ilyeneket válaszolnak. Vagy hogy „Egy csomó tudóst adtunk a világnak, meg sportolót.” De bárhányszor is hallottam ezeket, soha nem volt mögöttük fénylő tekintet. Valódi büszkeség. A külföldön élő magyarok között is ritka az összetartás. Nincs mi mentén. Szerintem.

A horvátok ezzel szemben egyszerűen büszkék arra, hogy ők horvátok. Csak úgy szeretik az országukat. Büszkék arra, hogy a jég hátán is megélnek. És ha a világ bármely pontján összefújja őket a szél, testvérként (brate) segítik egymást. Még a szerbekkel, bosnyákokkal, szlovénekkel is, balkáni háború ide vagy oda. A dalmátok pedig arra büszkék, hogy … nos, hogy nekik van egy sivár fehér sziklájuk, tengerük, boruk, meg szeretnek szerelmesek lenni. És a sivár fehér sziklát érdemes komolyan venni. Nem tudom, ki próbálkozott Dalmáciában bármit is megtermelni…

Mit jelent a drukker, és ki az?

Ez is egy lényegi különbség. Magyarországon a focidrukkerek kevesen vannak. A régi rendszeren edződött futballista-mentalitás egyszerűen nem engedi a tehetségeket érvényesülni. Sok tíz éve. Így Puskásék óta szépen lassan elfogyott a szurkoló. Senki le sem szarja őket. A világtornákon sosem kell értünk aggódni. Ott sem vagyunk. Ma meg az állami stadionboom miatt azt hiszem, mindkét tábornak (de szar, hogy ezt kell írjam…) szálka a szemében ez az egész sztori. Se foci, se szurkoló, se élvezet. Csak stadion és propaganda.

Horvátországban ez egészen más. Ők azt mondják, „Mindenki drukkernek születik.”, és ezt körülbelül szó szerint is így értik. Hallgattam szurkolói nótákat (van vagy 50, megzenésített, rádióverziós, itt egy YouTube válogatás belőlük). Olyanokat énekelnek, hogy „Akkor is veled vagyunk, ha veszítesz.” Vagy: „Érted élünk, te vagy az életünk, a szerelmünk.” Vagy: „Kitartunk melletted jóban-rosszban.” Van benne egy összetartozás. Szurkoló és csapat egy. Nem létezik egymás nélkül. A szurkoló támogat, ott van, buzdít. A focista szívét-lelkét kiteszi a csapatért, a szurkolóért. És végső soron – ezzel a mentalitással – nemzetközi tornákon a hazájáért. Nem azért szeretik őket, mert ilyen jók, hanem azért ilyen jók, mert száz éve szeretik őket.  Náluk fontos ez a kapcsolat. És náluk nemcsak a kemény mag szurkol, hanem a fél ország.

A Zagreb-be hazatérő válogatott

Az egyik kedvencem az a videó, amikor 2018-ban a VB második horvát válogatottat úgy fogadták, mintha aranyérmet hoztak volna haza. Ez a videó 8 óra hosszú. Ahogyan a repülőtéren várták őket, és ahogyan onnan beértek Zagreb belvárosába. Kb. 2 órától kezdődik az akció, tényleg érdemes belenézni. Én aznap este dalmát feleségemmel real time-ban végignéztem…

Miért nem tudja ezt Orbán Viktor miniszterelnök úr?

Talán mert nem olvassa a cikkemet. Nem hiszem, hogy különösebb ész kellene annak belátásához, hogy egy több évtizede korrupt, színvonaltalan és eredménytelen futball nem tehető világszintűvé pusztán pénzzel. Sőt. Talán csak azzal nem. Az emberek meg lehet, hogy szívesen járnának meccsre, ha jó focit látnának, és ha a szar életük nyűgjei mellett lenne erre pénzük és energiájuk. Ha lenne meccsre járó középréteg. Ha lenne középréteg…

Miért nem tudjuk mi ezt énekelni az országunkról?

Az ügyeskedők országa lettünk. Körülbelül az aranybulla óta. Amikor az urambátyám viszonyt „korszerű” alkotmányba foglaltuk. Azóta aki a f*sz rossz oldalán van, annak azért nincs oka a büszkeségre. Ilyen szar hely, és pont egy ilyen szar f*sz rossz oldalán vagyok – gondolja. Aki meg a jó oldalon áll, mélyen belül neki is tudnia kell, hogy ez csak idő kérdése. Ezért nincs oka büszkének lenni. Amikor az ember olyat tesz, amivel másokat sz*pat, és belül érzi, hogy nemsokára vége. Khm.

A másik, ami folyton bevillan: miért nem tudjuk a Himnuszt 2. versszakától énekelni? De tényleg. Miért??? Figyelj csak, mennyivel más érzés (lenne) így magyarnak lenni:

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Durvák az arcok a klipben?

Igen. Ők nem vasárnapi ministránsfiúk. De ha a szemüket nézed. A lelkesedésüket… Ha a több száz, vagy több ezer torok üvöltésére figyelsz a refrénben… Ha meghallod, amiről énekelnek. Ha az összhangot látod meg, nem azt, amitől lenézően „leultrázhatod” őket… És ha nem felejted al a Zagreb-be hazaérkező csapatot fogadó tömeget (már ha belenéztél a második videóba 🙂 )… Ez nem az ultrákról szól. Ez egy nemzet büszkeségéről, hazaszeretetéről mond nagyon sokat. És az azt szolgáló játékosokéiról.

Majd ha lesznek ilyen szurkolóink százezrével, vagy millió számra. Ha az öreg focisták nem lehúzzák, hanem felemelik a fiatal tehetséget. Majd ha nem áll 5 láthatatlan zseb minden klub mögött. Ha nem kapnak a focisták milliókat akkor is, ha alibiznek. Majd ha nem a stadiont építjük meg először, hanem olyanokká érünk, akiknek szükség és szórakozás a stadion. Mert szeretnek ott lenni.