A szó mindenhol elhangzik, az igazi jelentése – nekem – mégis mindig valahogy homályos volt. A vallások számomra túl elvontak, a pszichológia meg túl felszínes volt. Meg kellett alkotnom a saját értelmezésemet. Végül arra jutottam, hogy a keresés az a szellemi kiteljesedésemre való folytonos szomjúzás.
Nem egy konkrét cselekedet, sokkal inkább egy belső késztetés, egy folytonos figyelmeztetés: „menj tovább, nem vagy még a helyeden. Valaminek lennie kell még.” Valójában nem keresek semmit, csak egész, boldog lényemet.
A keresés folyamata a találás, az önismeret, az isteni lény kibontakozása. Az, amikor egyre inkább tisztán látom az összes felmerülő gondolatomat, megszülető érzésemet, érzékelem félelmeimet, gyengeségeimet, haragomat, blokkjaimat. De ugyanúgy élesen látom erősségeimet, az engem érdeklő, vonzó dolgokat. Érzékelem vágyaimat, tudom, mi fontos számomra, és mitől tartanám magam távol. Mert így tudok a belső késztetésnek megfelelni. Enélkül nem tudom, merre menjek tovább, hiába is mondja a belső hang fáradhatatlanul.
