Szeretnék egy jobb világot örökíteni a majdani gyerekeimre. Mit tehetnék? Tehetek bármit is? Sokat gondolkodtam, mi a baj ezzel a világgal. Azzal, amiben most élünk. Miért és milyen úton alakult pont olyanná, amilyen. Milyenné? Személytelenné, kilátástalanná, jövőkép nélkülivé. A saját sírját ásóvá.

De ez még mind semmi: nemcsak, hogy a saját sírunkat ássuk, még koccintunk is a gödör fölött, és közben kínos vigyorba torzult arccal próbálunk úgy tenni, mintha valaki másé lenne az a gödör. Mintha lenne egy másik emberiség, akit oda temetünk majd. Hát, én körülnéztem. És csak mi vagyunk itt 🙂

Hogyan alakult ilyenné?

Erre a kérdésre csak néhány hónapja találtam meg a – az egyik lehetségesnek tűnő – választ. Daniel Quinn könyvében, az Izmael trilógiában olvastam róla. A szerző vagy húszévnyi könyvtári kutatómunkát lezárandó írta meg művét. Mint kifejti, kb. 10 ezer évvel ezelőtt, a termékeny félholdban történt valami. Mégpedig a tömeges élelmiszertermelés „feltalálása” (és egyben a Nagy felejtés: annak elfeledése, mit is jelent harmóniában, rendeltetésünknek megfelelően élni). Ezzel egycsapásra megszűntek az éhínségek, más szavakkal beköszöntött a biztonság. Amivel nem is lenne semmi baj, ha nem okozna törvényszerűen populációrobbanást (amit szintén „elfelejtettünk” valahogy). Van kaja = lehetnek utódok. Csak egy kis háború kell, hogy mindig legyen nekik új terület, a háborút meg kifejezetten könnyű megnyerni, épp az élelmiszertartalékokra, az ellátásra támaszkodva. És azóta vagyunk töretlenül ezen az úton. Egy lényeges dolog azonban megváltozott: elfogytak a befoglalható területek. Nincs hova nőni. Mondhatom úgy is: kinőttük a bolygónkat.
Quinn jó kis elméletet hozott össze, tényleg valahogy így néz ki az, ahogyan élünk. A szerző persze azon is sokat vekeng, hogy mi volt, mi lehetett előtte, de akit ez mélyebben is érdekel, inkább azt ajánlom, olvassa el a művet, megéri.

Világunk

Namost szépen felépítettünk egy ilyen világot. Mindenféle ideológiákkal megtámogattuk, pl. hogy az erősebb kutya b*szik, vagy pénz beszél, kutyasz*r táncol, aki mer az nyer… Így aztán mindannyiunknak megvan az illúziója, hogy csak egy kicsit kell gyorsabbnak, jobbnak, gátlástalanabbnak lenni a másiknál, és akkor nekem legalább lehet jó. Hát egy frászt lehet. Szerintem te is tudod, érzed, hogy mindig vannak erősebbek, és akárhogy is tekersz, a Rotschildok közé nem tudsz beférkőzni. Szóval ez egy nagyon jó kis illúzió. Mindenki hiheti, hogy működik, föl lehet mászni, pedig valójában megvan a magunkfajtának a helye a rendszerben. És csak a leghülyébbek gondolják azt, hogy ez a hely a piramis csúcsa lenne.
Ha ezt az írást olvasgatod, nyilván neked is feltűnt már ez az egész. Továbbmegyek: talán már késztetést is éreztél, érzel, hogy tegyél ellene valamit. Rákérdezhetek? És, ugye, fogalmad sincs, hogyan kezdj hozzá? 🙂

A párt a kiút?

Nem csodálom, ha nem látsz tisztán, mert az elfogadott és oktatott világkép szerint egyrészt nincs is igazán probléma, jó a világ, ahogy van, legfeljebb kicsit maszatolni kell rajta, és máris tökéletes lesz. Másfelől ha elismernék is, hogy valami nagy gond van vele, akkor sem találsz ugyanebben a világképben megoldásokat. Egy rendszerszintű probléma megoldásához paradigmaváltás kell. Azt pedig a rendszer keretei között nem lehet megtenni – ahogy a fogalom maga is sugallja. Ki kell onnan lépni. Kínálkozik is a válasz: alapítani kell egy pártot, bejutni a parlamentbe, és megfelelő jogszabályokat hozva megváltoztatni ezt az egészet. Te is egyetértesz? Mert akkor buktad 🙂 A parlament a rendszer része, választási törvényestől, finanszírozásostól, ármánykodásostól, mindenestől. Aki ott próbál tenni valamit, csak azt bizonyítja, köze sincs az egészhez. Nem látja, mi és milyen jellegű a probléma, vagyis holtbiztos, hogy nem oldja meg. Azon a térfélen épp azok játszanak (ráadásul baromi jól), akik épp ilyenné alakították a világot. Nyilván a szavazók, azaz a mi közreműködésünkkel. Aki kételkedik benne, javaslom tanulmányozásra az amúgy jólelkű, idealista Ángyán József kalandjait. Ő tényleg azért ment oda, mert hitte, hogy onnan segíthet. Na, ma kishíján a Lázárok lova legel a sírján.

Te, én, mi vagyunk a kiút

Szóval nem a párt. Ez biztos. De akkor mi? Sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Merthogy még ebből a helyzetből is van kiút. Én arra jöttem rá, hogy ahhoz, hogy egy jobb világot építhessünk, 3 dologra van szükség: önismeretre, önellátásra, és az ebben gondolkodó emberek kapcsolódására. Egyszerű is, meg nehéz is.

Az önismeret

Az önismeret elengedhetetlen. Különben eleve én magam sem vagyok megfelelő partner (elnyomom magam, vagy mást). És pont az önismeret híján nem rendelkezhetem azzal az emberismerettel sem, ami ahhoz kell, hogy megfelelő együttműködő partnereket válasszak. Úgy is mondhatom: pontosan annyira mélyen látok valakit, amennyire magamat. Ez pedig kulcsfontosságú, ha nem egyedül szeretnék élni, dolgozni.

Az önellátás

A másik kihagyhatatlan terület az önellátás. Nem tűnik túl fontosnak, de mindjárt megmutatom, hogy megkerülhetetlen. Ehhez elég végiggondolni, hogy csak az ételem (és a kézműves szektorban is előállítható egyéb javaim) megvásárlásával mennyi áfa és egyéb adóforintot tömködök minden körben a nagy zsebbe. Milliókat. Milliószor milliókat. Ha csak az ételemet kivenném ebből a körből, a forintjaim egy jelentős része már nem is a régi világot éltetné. Mit éltetné, gazdagítaná.

Az együttműködés

Ha a saját szolgáltatásaim, tudásom hasznosítása is kikerülne a régi rendszerből (értsd: hajvágást cserélnék saját termelésű ételre), az egyenesen kegyelemdöfés lenne a mai világrendnek. Ez pedig az együttműködés. Az önismerettel rendelkező, önellátó emberek együttműködése.

Konklúzió

Ha jó az önismeretem, ezáltal jó partnereket találok az önellátásunkban való együttműködésre. Ekkor magától változik a rendszer. Egyszerűen azzal, hogy többé nem a Tescóban (vagy a másikban) szavazok a pénzemmel. Mert valójában a pénzemmel szavazok, mégpedig nap mint nap, nem pedig négyévente tavasszal, az urnáknál. Kapis? Amíg a boltban szavazok, hozzájuk megy a pénzem, ők lesznek belőle az erősebb kutyák. A többit tudod úgyis. A kiút tehát – szerintem – világos. Az önismeretben, önellátásban, és a világ jobbításában érdekelteknek egymásra kell találniuk. Nem csak virtualice, hanem a való életben is. Sok arctól-arcig kisrendszer üzemel már ma is. Ilyenek a közösségi utazások (a szállítmányozás majdani alapjai), mint az Oszkár telekocsi, a közvetlenül a termelőtől vásárlást biztosító közösségek (30km.hu, Szatyorbolt, YouTyúk, stb.), és még sok egyéb. És érdemes saját önellátó közösségek alapításába is fogni, mert ez is az út része. Én ezért kezdtem hozzá vidéki létem megteremtéséhez.