Igazából elég rövid lesz ez az írásom. Az egyik taxissal találkozhattunk a belvárosban a tüntetésen. A másik taxis eközben otthon, könyvvel a kezében tanult. Egy új szakmát. Bármit. Mert tudja, hogy a Uber csak az első lépés.

ubertakker

Tudja, hogy 10 (5?) éven belül jön a Google önvezető taxija. Tudja, hogy hiába tüntet. És azt is, hogy ha egyről a kettőre szeretne jutni, akkor fejlődnie kell. Valami olyat megtanulnia, ami több, értékesebb, mint 3 pedál nyomogatása, meg egy kormány tekergetése. Nyilván ez több erőfeszítést követel 🙂

Azt hiszem, ebben a világban szinte csak a taxis gondolja úgy, hogy nem szükséges tanulnia. Hogy el lehet élni élete végéig vezetéssel. Szerencsére rajtuk kívül sokan megértették, hogy a tudás a hatalom.

A Uber elleni taxistüntetés kb. olyan, mintha azért demonstrálnánk, hogy a fránya űrhajók helyett továbbra is gyalog járjunk a Holdra. Vagy mintha a teherautók ellen nyomulnának a Lázár-fivérek. Jó nagy hülyeség. Lehet csinálni, de így is, úgy is koppanás a vége.